Időnként a legnagyobb empátia mellett sem értem Anyát! Már elmúltam féléves, de a felügyeletemet még mindig teljes mellszélességgel uralni akarja. Igaz, hogy akadt már két-három alkalom, amikor végre Apa is örülhetett a szerepnek, de ezeket a nyúlfarknyi félórákat sem tudtuk zavartalanul élvezni, mert percenként jelentést kellett adni a hogylétemről. Javasolni is akartam, hogy az önfeledt játék érdekében kapcsoljuk ki a telefont, s mondjuk azt Anyának, hogy a játékszabályok nem tették lehetővé, hogy állandóan felugrálgassunk a játszószőnyegről –ezzel mintegy magamra is vállalva a felelősséget-, de látva magam előtt Apát, amint sápadt arccal próbálja elmagyarázni a „furcsa” játék lényegét, úgy döntöttem, megkímélem ettől a taktikai lépéstől.
Ez az alkalom azonban más. Anya végre rászánta magát, hogy a vezetői jogosítványát nemcsak elválasztó elemként használja a pénztárcájában, hanem ténylegesen is megtanul vezetni, ami egyben azt is jelenti, hogy heti két alkalommal buli lesz nálunk. No, nem hívok barátokat, mert ez az egy-másfél óra még a játékterep átrendezésére sem lenne elegendő, de Apával annál inkább „átprogramozzuk” a „rendszert”. Íme két érdekes szó, amit elég gyakran hallok tőlük. Igaz, hogy nem teljesen értem a jelentésüket, de azt felfogom, hogy mást jelent Anya és mást Apa szótárában. Anya leginkább akkor használja, amikor a mindennapjainkról és arról beszél, hogy mikor és hogyan etet, sétáltat stb. engem, Apától meg akkor hallom, amikor ül a számítógépe előtt és ingatja a fejét, hogy már megint „nem működik a rendszer”. S egyikőjük arckifejezése sem a megszokott nyugalmi állapotban lévőre hasonlít. Ezek szerint én is valamiféle „rendszer” lennék, ami időnként „nem működik” és át kell „programozni”? Nem tudom, de, ha kettesben maradok Apával, mindenesetre megpróbálom kideríteni.
Csak remélni tudom, hogy ha Anya megjön, nem telik majd nagy erőfeszítésébe „újraprogramozni a rendszert”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése