Különös ez az érzés, amit mostanában érzek. Arcok, hangok, illatok… és sok egyéb tulajdonság alapján emlékképeket kezdtem el gyártani mindenkiről, aki csak megfordul körülöttem, s ha nem hasonlítanak a jól körültapogatott Anya- vagy Apa-képre, sírni, visítani, sőt, mi több, kiabálni kezdek, s közben valami olyasmit érzek-gondolok, hogy vajon mivel érdemeltem ki ezt a „cserbenhagyós- játékot”? De ugyanezt érzem akkor is, amikor azt a játékunkat erőltetjük, hogy Anya, Apa kicsit „lelépnek” a játszószőnyegemről, s én egyedül maradok a „saját mindenhatóság”-érzés-csomagommal. Pfúj! Nem kedvelem ezt a játékot! Sokkal jobban tetszenek azok a klasszikusok, ahol csak ketten vagyunk, kéznyújtásnyi távolságra egymástól, s csak úgy hanyagul pakolgatjuk, adjuk-vesszük a játékokat - közben meg-megdicsérve, -cirógatva egymást-, s ha be is kavar néha egy ismeretlen „arc” (a játékba), hamar hatalmába keríti a „nem szívesen látott jelenség”-érzés.
Mit jelent, hogy „mire felébredsz, máris itt vagyok, kicsim”? Mit jelent, hogy „az időd egy kis részét most vele fogod tölteni”? Mi az, hogy „most”? S egyáltalán mi az az „idő”? Miért kellene „megállapodást” kötnünk, s jut eszembe, mi az, hogy „megállapodás”? Nem volt jó az a játék, amit eddig játsztunk? Talán nem voltam elég szórakoztató játszótárs? A „követéses”, „nyomozós” kedvencem helyett valami komolyabbra, felnőttesebbre gondoltál?
Nekem sem tetszik ám az a néhány „újonc”, amivel mostanában próbálkozol. Például nem értem, miért nyomulsz azzal a sok, egyhangú bújócskával? S az egésznek miért az a végkicsengése, hogy következetesen egy másik szobából beszélsz át hozzám? Ez valami különös képesség kitartó gyakorlása, vagy téged is megszállt valami megmagyarázhatatlan érzés?
No, látod, az a próbálkozásod például tetszett, amikor „látogatóst” játsztunk, s elvittél Zoé babához. Keresgéltem az emlékképek között, s a róla készült „lenyomat” valahogy jobban hasonlított a rólatok megformáltra . Őt szívesen hívnám meg máskor is egy játékra.
…
Egyet viszont el kell árulnom nektek: igen, a lehető legjobb stratégia a választott „türelem”-taktika…, mert nem biztos, hogy csak úgy, hanyagul át akarok siklani ezen a fejlődési szakaszon. Hm… nem is tudom… még Zoéval megdumálom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése