Most még keresem a (ki nem mondható) szavakat, hogyan is lehetne leírni a (karácsonykor) megtalált csodát, de amit bizton állíthatok, hogy ismét szükség volt arra a hosszú, közösen megtett útra, melynek végén ott várt az együttlét öröméből szövődött igazi meglepetés-ajándék.
Újabb 12 órás autóúttal kezdődött, s a racionális karácsony mítoszának döntögetésére irányuló óvatos szülői kísérletezéssel folytatódott. Tudtam, hogy Anya nem szeretné, ha azt kapjuk, amink nincs, de mégis kellene. Apa is osztotta ezt a -számomra máig homályban maradó- nézetet, én pedig boldog vigyorral az arcomon nyugtáztam, hogy a karácsony előtti kívánságoknak mágikus erejük van, hiszen azt szerettem volna, ha mielőbb megleljük a 4 hete ígérgetett csodát, s minél több olyan játék boldog tulajdonosa lehetek, ami „csinál valamit” (igazából bármit): villog, mozog, zenél, dobol… esetleg énekel.
Mondhatom: a karácsony valóban a baba-képzeletet lenyűgöző igazi hatalmas színházi kelléktár. Ott van mindjárt a csodás fényekben pompázó fenyő-óriás, ami illatával, szikrázó csillagszóróival beragyogja az egész ünnepet. Szaloncukortól roskadozó ágait békésen nyújtja felénk, hogy kedvünkre kóstolgassuk a karácsony titokzatos ízeit. Én sem tehettem tehát kivételt: egy óvatlan pillanatban a kezembe akadt gesztenyés szaloncukor letapogatása után kíváncsian majszolni kezdtem a papírjából gondosan kifejtett csoki-falatot, s mire a nagyok észbe kaptak volna, kaján vigyorral az arcomon adtam tudtukra, hogy a hozzátáplálási táblázatban most már bátran kipipálhatjuk a csokoládé-féleségeket is.
…
A hétköznapoktól eltérő események, ízek, illatok csak úgy hömpölyögtek körülöttem… Egyre gyakrabban szerettem volna hangosan felkiáltani, hogy : Tényleg ilyet szerettem volna”, „Nem gondoltam, hogy ez jelenti megtalálni a csodát”, de be kellett érnem annyival, hogy a szokásosnál többet mosolygok bárkire, aki hozzám szól, s hogy kedvemre végignézhetem, ahogy szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik határtalan örömüket lelik a baba-ajándékban. De nem mindig tudtam eldönteni, hogy nekem örülnek-e, vagy a fenyőfa alatt kisebb hegyekben álló színes ajándék-dobozok kavalkádjának? Engem takar-e a „baba-ajándék” kifejezés, vagy az egymás után domborodó ajándék-hegyeket illetik vele? Kattogtak a fejemben az érthetetlen szóösszetételek, nem tudtam mit kezdjek a „szeretnénk, ha emlékezetes lenne” kezdetű mondatokkal…
De három dolgot magammal hoztam az útról: a csoda szeretetből szőtt, (gesztenyés) szaloncukor ízű, s nekem valamiért mindig autóznom (is) kell érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése